Törökbálinti Retro Farsang 2010.

Főoldal Mesterkereső Telefonszámok Apróhirdetés Szolgáltatók Információk Kapcsolat

 

 

2010.fefruár 12.-én a Munkácsy Mihály Művelődési Ház második alkalommal rendezte meg a Retro farsangot, a dívák éjszakája címmel.

Kedves Olvasó!

A farsangi hangulatból nem volt hiány, mint ahogy a dívákból sem, hiszen a rendezvény vendége volt hazánk két nagy pop dívája, Zoltán Erika és Csepregi Éva. Nyolc órakor már látható volt, hogy nagy lesz az érdeklődés a program iránt, mert többen érkeztek már beöltözve. Az érdeklődés magas fokára akkor derült fény számomra, amikor az aulában megpillantottam a bejárathoz érkező öt csinos hölgyből álló csapat nyulat. Amelyre valószínűleg nem csak Én figyeltem fel.

A farsang szinte még el sem kezdődött, amikor megérkeztek a fellépő vendégek.  Tíz óra körül az első vendég Zoltán Erika volt, aki két táncos kíséretében aratott nagy sikert a negyven perces műsorával. Ezt követően következett Csepregi Éva, a Neoton együttes számaival szintén nagyon tetszett a közönségnek. Olyannyira, hogy ülő embert nem lehetett találni, mindenki a színpad elé gyülekezett.

A szolgáltatott zene teljes mértékben a retro éveit idézte, amelyre a színpad előtti tánctér folyamatos kihasználtsága volt a legfőbb bizonyíték. Az idei farsangon is sokan, igen fantáziadús jelmezekben jelentek meg. Volt Frédi Béni, a csapat nyúl, ördög, királylány, pillangó, cowboy-lány, boszorkány, pattogatott kukorica, és két idős hölgynek öltözött fiatalember, akik szerintem vitték a pálmát.

Olyan jól sikerült a jelmezük, hogy Zoltán Erika a műsora közben kiszúrta a két táncoló "idős hölgyet"  és fel hívta őket a színpadra, majd egy számot együtt adtak elő. A rendezvény nagyon jó hangulatú volt, a szórakozni vágyóknak csak ajánlani tudom. Reméljük jövőre is lesz Retro farsang.  Sajnos azért egy kis hiányérzetem volt az est folyamán,  nem jött el Piroska :-)

Az eseményen készített fotók az albumban tekinthetők meg!

/ Hopka László /

 

Megnézem a fotóalbumot !

 
 
 
 

Fotó: Hopka László