Törökbálinti búcsú 2010.

Főoldal Mesterkereső Telefonszámok Apróhirdetés Szolgáltatók Információk Kapcsolat

 

Kedves Olvasó!

2010. július 4.-én ünnepi körmenettel kezdődött a Törökbálinti Búcsú. A körmenet a Katolikus plébánia elől indult a Mária Segíts kápolnához, hogy a felszentelésének évfordulóját megünnepeljék. Az idén Kadicsfalváról érkeztek vendégek erre az alkalomra. Az ünnepi szentmisét Simó Sándor plébános és Bohn István esperes plébános együtt celebrálta. A Kadicsfalvi vendégek hagyományos székely népviseletben vettek részt a misén. Az idei körmenetre szemmel láthatóan többen jöttek el, mint egy évvel korábban. A hívők a Mária Segíts kápolna melletti füves parkosított területen vehettek rész a misén, amelyet erre a célra padokkal rendeztek be.

A szentmise még javában zajlott a kápolnánál, amikor  a Szérűskertben megkezdődtek az előkészületek a délutáni szabadtéri rendezvényekre.  A  búcsú napján hagyományosan a Munkácsy Mihály Művelődési Ház szervezi a programokat. A Szérűskertben délután 14 óra környékén már nagy volt a forgatag.  A helyszínen körhinták, kisvasút, ügyességi játékok szórakoztatták a gyerekeket. Aki megéhezett az finom ételeket fogyaszthatott a büfékben (Gyros, sültkolbász, zsíros kenyér stb...). Szomj oltásra volt bor kóstoló sátor és sör sátor is, viszont aki az édességet részesítette előnybe az fagylaltot, illetve édességet is talált. Nagy területen kirakodó vásár volt, ahol különböző termékek vásárlására nyílt lehetőség. 

Megnézem a fotóalbumot ! A színpadon 16 órától folyamatosan fellépők szórakoztatták a közönséget, így fellépett a Te Deum zenekar és a  Bojtorján együttes. Törökbálinti csoportok is felléptek, itt volt a "Napsugaras Ősz" tánccsoport, Marcipán Fitnesz és Tánc SE, Gyémántkút Kulturális Egyesület, Törökbálinti Shaolin Kungfu Egyesület. Az MMMH szervezői minden évben valamilyen nagy meglepetéssel rukkolnak elő, ami idén a Demjén Ferenc nagy koncertje volt. Este kilenc órára a Szérűskertben tűt sem lehetett le ejteni, olyan sokan voltak kíváncsiak a koncertre. Ezzel a produkcióval búcsúzott az MMMH a jól megérdemelt nyári szabadság idejére.

/ Hopka László /

Fotó: Hopka László    Körmenet fotók: Tóth József

 
 

Copyright (c) Bálintinfo.hu