Főoldal Mesterkereső Telefonszámok Apróhirdetés Szolgáltatók Információk Kapcsolat

 
 

III. Sautanz fesztivál Budakeszin

 

Kedves Olvasó!

Január 14. ismét disznótoros fesztivál volt Budakeszin, ahol ez alkalommal is résztvevő volt a  Törökbálinti Német Kissebségi Önkormányzat (NKÖ). Az idei volt a harmadik alkalom, hogy a rendezvényen részt vettek. A törökbálinti sváb hagyományoknak megfelelően, megszokott ízesítéssel, és a sváb hagyományos ételek elkészítésével szinte vissza repülhettünk az időben.

Az idő talán jobb volt, mint tavaly ilyenkor, de azért jól esett a forralt bor, ami egy kicsit felmelegítette a lelket. Mint eddig, az idén is díjakat osztott a zsűri. A legjobb kolbász, amely a hagyományoknak megfelelően készült Budakeszi csapata kapta. A legjobb ínyenc házi kolbászt a Vecsési csapat tette az asztalra. A legjobb böllér és segítője a Törökbálinti csapatból került ki. Díjazásra került a legjobb konyha is a Budakesziek örömére, és a hagyományok őrzése is díjat érdemelt, amelyet a Svábhegyi csapat vihette haza. A Sautanz fődíját, amely egy vándor bárd a Svábhegyi csapat őrizheti egy éven keresztül, amit a Budakeszi csapattól vehettek át. Megnézem a fotóalbumot !

 

Néhány szó a zsűriről is essék, mert komoly feladatot teljesítettek azzal, hogy végig kóstolták a csapatok elkészült ételeit, ami nem kis feladat. A zsűrit a következő személyek alkották: Dr.Győri Otilia polgármester, Czirok Gusztáv a Budakeszi Hagyományörző Kör tagja, Frankel Leó Oscar díjas mesterszakács, Dr. Pallós Ferenc NÉBIH igazgató-helyettes, Kreisz László Taksony polgármestere, Rózsa Szabolcs Herceghalmi sertéstelep ágazatvezetője, Ritter Imre a Német Nemzetiségi Szószólója,  és Patkó Károly Solymárról.

A Törökbálinti csapat idén is szépen szerepelt, természetesen nagyon finomakat készítettek, amelyek egy részét magam is kóstoltam. A cél a fődíj megszerzése volt, ami ez idáig nem sikerült, de a közmondás szerint: ami késik nem múlik. Természetesen erre már csak egy év múlva kerülhet sor, ami értesülésem szerint 2018 január 20.

A testvérvárosunkból Süssenből erre az alkalomra érkezett Markus Czinszky is, hogy részt vegyen a hagyományőrzés ezen formáján is, hiszen nagyon szereti Törökbálintot. A Törökbálinti csapatot még a Grossturwaller Tänzer is erősítette  Pallai Ferenc vezetésével a nagyszínpadon. A produkciójuk nagy sikert aratott a nézők között. 

 

/Hopka László/

 

 
 

Copyright © Bálintinfo.hu