Főoldal Mesterkereső Telefonszámok Apróhirdetés Szolgáltatók Információk Kapcsolat

 
 

 

Regio Játékáruház ünnepélyes megnyitó.

Kedves Olvasó!

Hivatalosan is megnyitotta kapuit május 27-én. a Törökbálintra költözött Regio játékáruház. A cég a volt Bricostore helyére költözött. Itt hozták létre a logisztikai központjukat is egyben, illetve innen működtetik az internetes értékesítést is.

A hivatalos megnyitón elsőként Dr. Egri János a Magyar Játékkereskedők Egyesületének az elnöke, volt nagysikerű műsorvezető osztotta meg gondolatait, ezt követően Dr. Aradszkí András államtitkár szólat fel, amelyben kiemelte a fontosságát a magyar tulajdonú vállalkozásoknak, ez után Földvári László alpolgármester gondolatai következtek.

Végül Gyaraki József az áruház ügyvezető igazgatója mondta el gondolatait, kiemelve a cég történetét indulását. A beszédek elhangzása után került sor az áruház bejárata előtt kifeszített nemzeti színű szalag ünnepélyes átvágására, jelképezve ezzel a hivatalos megnyitást. E-közben színes programok voltak folyamatosan az áruház parkolójában.

Ebből  az alkalomból, illetve a közelgő nemzetközi gyermeknap alkalmából a parkoló teljes területét gyereknapi helyszínné varázsolták, ahol ingyenesen játékok kipróbálására volt lehetőség animátorok segítségével és felügyeletével. Kedves színfoltja volt az eseménynek Opitz Barbi egy órás fellépése a színpadon.

A játékok között időnként találkozhattunk folyamatosan viccelő bohóccal, össze-vissza vándorló zsiráffal, aki megsimogatta a gyerekek fejét, illetve egy-egy fotóra is kapható volt. Volt kis ugráló vár kicsiknek és nagy pedig a nagyoknak. Természetesen az arcfestés sem hiányozhatott, ezenkívül volt még egész piciknek labdával teli medence is.

A parkolóban felállításra került egy kerékpáros kresz park is a gyerekek részére, ami szintén nagy sikert aratott. A felsorolásom nem teljes, hiszen olyan sok volt a helyszínen felsorakoztatott játék lehetőség, hogy ha mindet végigjártam volna még most is ott lennék.  Azzal, hogy a cég Törökbálintra költözött újabb munka lehetőség jött létre, és ismét élettel teli áruháznak adhat otthont Törökbálint.

/Hopka László/

Fotó & videó: Hopka László

 

 

 

 
 

Copyright ©  Bálintinfo.hu