|
Hang felvétel titokban, de miért?
A tavalyi választással kapott a település egy különleges politikai morált
is, ami az ezt megelőző években nem volt jellemző. Ez a mostani lehallgatási
botránnyal kicsúcsosodni látszik. Hogy meddig fajulnak a dolgok, most még
nem látni előre!
2020.02.19. napján 14 órai
kezdettel megtartott rendes képviselő testületi ülés nem a megszokott
forgatókönyv szerint kezdődött. Elek Sándor polgármester a videóban látható
bejelentéssel kezdte meg a testületi munkát. Bejelentve a képviselő
társainak, hogy tudomására jutott információk alapján valaki hangfelvételt
készített. A megbeszélésen jelenlévők nevét tudjuk: Elek Sándor
polgármester, Földvári László, Szőke Péter és Dr. Szentmiklósi Tóth Tamás
képviselők. Amit nem tudunk az elég sok minden, de sejtésünk természetesen
lehet, hiszen a kialakult politikai helyzet abba az irányba tereli a
gondolatmenetet.

Felvetődik
tehát a kérdés, kinek milyen célból készült a titkos hangfelvétel. Jelen
állás szerint a négy név úgy lett említve a videóban, hogy senki nem tudott
a hangfelvétel elkészítéséről, vagy csak a nyomozásra való tekintetre nem
lehet említeni a nevet, aki esetleg tudhatott róla. Az én feltételezésem
szerint a négy név közül háromnak biztos semmi oka nem lehetett ilyen
cselekményeket végrehajtani, vagy hajtatni. Indíték feltételesen csak egy
név mellé illeszthető a mai logikai állás szerint. Ezt most még nem tudjuk,
de további kérdés az is, hogy ki helyezhetett el olyan eszközt a
Polgármesteri Hivatal egyik hivatalos helységében úgy, hogy arról
senki nem szerzett tudomást, vagy nem tudta vagy akarta ezt megakadályozni.
Azt sem tudjuk, hogy egyáltalán külső eszköz bevonásával készült felvételről
beszélünk, vagy az épület saját informatikai esetleg video rögzítő rendszere
által készített felvétel az, amiről a feljelentésben szó van.
Miután a
kialakult helyzetről csak azt a tényt ismerjük, hogy hivatali helységben
történt a lehallgatás, mert ezt nyílván így is lehet értelmezni, bár nem ez
a mostani hivatalos álláspont, de magam részéről ilyen olvasata is van a
ténynek. Semmi okom nincs azt feltételezni, hogy amennyiben külső személy az
elkövető nem kapott belső segítséget. Minden bizonnyal belső segítség nélkül
csak filmvászonra illő jelenettel tudom csak elképzelni a hangrögzítő eszköz
elhelyezésének módját, azaz nagyjából tisztában kellett lenni a hivatali
helység funkciójával, napközbeni vagy esti mozgásokkal, személyek általános
tartózkodásával. Ez pedig már komoly előkészületi munkát igényelhetett. Az
sem zárható ki, hogy valakinek a telefonján lévő applikáció rögzített.
Hová
vezet ez az út? Nos nem mondhatjuk, hogy megszokott eseményről beszélünk
saját városunk tekintetében, mert nem emlékszem hasonló botrányos ügyre,
amely a polgármesteri hivatalon belül lett volna valaha. Vissza kanyarodnék
a tavalyi önkormányzati választási kampányban durva lejárató vállalhatatlan
mozzanatokra, amelyre akkor Dr. Szentmiklósi Tóth Tamás azzal reagált, hogy
az akkor még éppen frissen össze szervezkedett pártlogókkal sűrűn megtűzdelt
civileket a kampánystílusra hivatkozva ott hagyta és a helyi MSZP inkább
önálló indulás mellett döntött. Aki eddig nem hitte ezt el, mert sikerült
megtévesztett állapotba esnie, az most láthatja, hogy miről beszélt az MSZP
helyi elnöke. Miután 5 éve konstruktív partner volt a város vezetésében
valóban nem volt érdekében vállalhatatlan kampányban részt vennie.
Ilyen
események csak eszkalálják a helyzetet de lehet, hogy ez a célja azoknak,
aki ilyen eszközökkel próbálják megbuktatni a polgármestert, mert számomra
teljesen nyilvánvaló hogy a hangfelvétel készítésének az egyik oka éppen ez
lehetett. Természetesen a kialakult helyzetben a hivatalon belül is csökken
a bizalmi index, a kollégák tekintetében, ezen bizalmi index helyre
állításáról csak akkor beszélhetünk ha vizsgálati eredmények birtokában
vagyunk és kiderül volt e belső segítség a cselekmény elkövetésére.
Ameddig a
vizsgálat befejeződik nem is fogunk többet megtudni az ügyről, ami viszont
biztos az az, hogy sokévi börtönbüntetést kockáztatott az aki ebben
tevékenyen részt vett. Nyilván a rendőrség az ügyet ki fogja vizsgálni, és
ahogy Elek Sándor polgármester jelezte a közvéleményt tájékoztatni fogja.
/Hopka László/
Frissítés:
A Mai napon 2020.02.24. Elek Sándor polgármester a
következő írást tette közzé facebook profilján:
Mivel a tiltott hangfelvétellel kapcsolatban az
elmúlt hét folyamán a közösségi felületeken különféle találgatások
láttak napvilágot, a félreértések elkerülése végett tájékoztatom
Önöket, hogy ez a jelenlévők beleegyezése nélkül készített
hangfelvétel információim szerint az elkészülte után nagy
nyilvánosság előtt lejátszásra került, a Momentum, DK, Jobbik és LMP
által támogatott Törökbálint Holnap
Egyesület rendezvényén.
Szintén megbízható forrásra hivatkozva kijelenthető, hogy az
összejövetelen elhangzottak szerint, a Törökbálint Holnap egyetlen
valódi célja a polgármester munkájának és személyének teljes
ellehetetlenítése és a lemondásra kényszerítése, hiszen vele a
jövőben sem kívánnak együttműködni.
Többször is elhangzott, hogy „Eleket addig kell ütni, amíg nem bírja
és lemond”, továbbá világosan kiderült, nem tudják, mit akarnak,
csak azt, hogy mit nem…
Megbocsáthatatlan, hogy ezen a megbeszélésen a város jövőjéről
egyetlen egy szó sem esett!
Városvezetőként megdöbbentőnek tartom, hogy a hallgatóság között
jelenlegi képviselők, politikai szimpatizánsok, a katolikus
közösségünk oszlopos tagja, a főpolgármesteri hivatal jogásza és
ismert egyetemi oktató is részt vettek, ám az eseményen egyikük
részéről sem fogalmazódott meg a legkisebb morális aggály sem arra
vonatkozóan, hogy a tiltott felvétel felhasználása törvénytelen.
Egyetlen egy résztvevő volt csupán, aki nemtetszését fejezte ki és
nem volt hajlandó ebben részt venni.
A továbbiakban a Törökbálint Holnap említett képviselőivel kizárólag
a kötelező, a város érdekeit érintő, hivatalos ügyekben, írásban
vagyok hajlandó kommunikálni.
|
|