|
|
|
|
 |
 |
 |
|
|
 |
|
Szemétszállítási anomáliák.
2022.04.29. Az utóbbi hetekben
egyre több felháborodott törökbálinti polgár jelezte nem tetszését a
facebook törökbálinti csoportjaiban, hogy adott szemétszállítási napon nem
szállították el a kihelyezett hulladékot, szelektív hulladékot. Többen is
voltak akik azt jelezték, hogy két hét sem volt elég arra, hogy ez rendben
megtörténjen. Így volt ez nálunk is így ez nem is kérdés, hogy megtörtént
esetekről beszélünk. Volt olyan felháborodott lakó, akinek azzal indokolták
a szállítás elmaradását, hogy nem volt kihelyezve az edénye, amelyet a
felháborodott polgártárs hamis állításnak nevezett.
A kialakult helyzetre
tekintettel többen firtatni kezdték az Önkormányzat illetőségét, mivel a
szállítási szerződést a hivatal köti meg a szállítást végző céggel nevesítve
a Vertikál Zrt vel.
A kialakult
helyzetre Géczy Krisztián alpolgármester reagált és hivatalába kérte a cég
képviselőjét, hogy magyarázatot kapjunk. Ezzel kapcsolatban az alábbi
bejegyzésben értesítette törökbálint lakóit a lezajlott egyeztetés után.
|
|
Csak néhány bejegyzés a
facebookról: |
|
"Ismét szemét-ügy. Ötödik hete elmúlt,
hogy nem vitték el az utcánkból a
szelektív hulladékot, válasz vagy
értesítés sincs arról, mikor viszik"
|
|
"Sajnos
tőlünk sem több mint egy hónapja . Írtam nekik , semmi válasz,
telefont meg nem veszik fel" |
|
"A
szemét díj beszedése
az
zökkenő mentes.
Ősze kell fogni és nem fizetni.
Akkor biztos fel lennének háborodva.
De miért is fizetünk azért amiért nem kapunk semmit.
Nálunk is rendszeresen elmaradt,a szállítás.
Idén már több alkalommal" |
|
|
|
Ígéretemhez
híven jelentkezem az aktuális hírekkel.
A keddi délelőtt egy személyes megbeszélésre hívtam
a Vertikál vezetőit a kialakult törökbálinti
botrányos szemétszállítási helyzettel kapcsolatban.
A megbeszélésen érintettük a szállítási késéseket,
elmaradásokat, a rossz ütemben végzett
üveghulladék szállítást, a humán erőforrás
problémát, valamint az alvállalkozó minősíthetetlen
munkáját.
Arra kértem a Vertikált, hogy a következő 2 hétben
csináljunk egy olyan egész Törökbálintit érintő
hulladék begyűjtést, amikor mindent, de mindent
korrektül leszed a szolgáltató, Anna-hegytől a
belterületeken át, Ida-majorig és létrehozunk egy 0
állapotot, amiből egy új kiindulási helyzet jön
létre, tehát mindenhonnan eltűnik a kommunális, zöld
és szelektív hulladék.
Innen tudunk építkezni, ill. egy tiszta képet kapni,
hogy a rendes, szerződéses menetrend csúszások
nélkül megvalósulhasson. A Vertikál vezetői ígéretet
tettek arra, hogy ezt a normál állapotot igyekeznek
fenntartani, az ide jövő autókat megfelelő és
használható személyzettel töltik fel és a
későbbiekben teljesen rászorítják az alvállalkozót
az e-kuka rendszer használatára, ami
minimalizálhatja a kimaradt területeket.
Nagyon remélem, hogy ezek a megbeszélt dolgok
rendben fognak átmenni a teljesítésbe.
Üveghulladék begyűjtés: nyomatékosítottuk, hogy az
üveghulladékot hogyan és mikor kell elszállítani,
hogy a lakókat ne zavarja az üveg csörömpölés a
hajnali órákban, valamint az üveggyűjtő edények
számát is megnöveljük a kultúráltabb állapotok
elérése érdekében.
Nagyon bízom ebben a pozitív változásban, mert ez a
kialakult állapot tarthatatlan volt már és ha nem
javul a szemétszállítás minősége, más lehetőségek
után kell néznünk.
Köszönöm a türelmüket.
Tisztelettel:
Géczy Krisztián
alpolgármester
|
/Hopka László/ |
|
|
Copyright © Bálintinfo.hu |
|
|
|
|
|