Főoldal Mesterkereső Telefonszámok Apróhirdetés Szolgáltatók Információk Kapcsolat

 

Kortárs galéria nyílt a MaxCity-ben.

Közel hozzánk nyílt a Gallery MAX!

2020.10.29. Ünnepélyes keretek között a törökbálinti MaxCityben nyitotta meg kapuit a Gallery MAX.

Budapest legújabb kortárs művészeti színtere. Különleges adottságú galériatér, ahol a kortárs művek közel 400nm-en, kompromisszumok nélkül, optimális feltételek között mutatkozhatnak be, sugározhatják üzeneteiket.

A Gallery MAX a jelenkor hazai művészetének legjavát mutatja be hónapról hónapra cserélődő, nagyszabású kiállításain. Ugyanakkor nem zárkózik el attól sem, hogy külföldi alkotók, csoportok, művészeti irányok közvetítésével időről időre összevetésre teremtsen alkalmat, s ezzel a mai magyar művészet nemzetközi térben elfoglalt helyét is újraértelmezze. Kortárs galéria. Fontos feladatnak tekinti egyúttal a kortárs kifejezés edukációját is a nagyközönség felé, hiszen a kortárs nem ugyanaz, mint ez évi, mostani. Kortárs művészet az, ami a jelenkor érvényes művészeti formanyelvén, anyag- és média használatával, a minden más történelmi korszaktól megkülönböztethetően mai társadalmi, érzelmi, gazdasági, lelki, művészeti és filozófiai kérdésekre reflektál. A Gallery MAX nem is kizárólag kiállítótér. Klasszikus értelemben vett kortárs galéria, amely szakmai építkezését a működési körébe vont művészkör menedzselésével tervezi megvalósítani.

A MaxCity-vel együttműködve a Gallery MAX erőteljes, impulzív helyszín, amely nem választható el a galerista, Bojár Iván András művészettörténész eddigi kultúraszervező és szakírói tevékenységétől. Az általa meghatározott szakmai program megszabott ritmus szerint rendezendő, nagyszabású kiállításain túl, aktuális művészeti irányultságát befolyásoló kurátorok bevonásával számos fesztivál szerű, alkalmi pop-up és outdoor esemény szerepel a galéria tervei között.

TITKOS KERT

A Titkos Kert nem egy város parkja. Nem is kolostor falaival övezett liget. Nem rejtett természet, mégis rejtve van. Belső világunk kertje az.

Művészeink belső világa, gondozott vagy félig elvadult, netán természetes burjánzásában meghagyott és megfigyelt virágos mezői jelennek meg a kiállításon sorakozó munkákban. Sokféle élő szervezet, ág, inda, folyondár és időnként felragyogó virág bonyolult szövedéke, melynek levelei mögül olykor ösztönvilágunk állatai leselkednek elő.

E kert bejárása maga az Út, - kísérlet megérteni önmagunkat. Napfényre forduló és olykor nyirkos árnyékba bukó létezésünk okát. Ebben segítenek a művészek, ez a művészet fel nem cserélhető feladata életünkben.

Vannak érzések, amelyeket ha legválasztékosabb szavainkat keressük is, mégsem tudunk megragadni, pontosan visszaadni. Csak érzékeny vagy épp erős érzelmekkel telített mozdulatokkal létrehozott felületek, anyagok és képek tudósítanak róluk, csak így idéződnek fel. Képfoszlányokon, álmaink mélyéről feltörő alakok fenyegető vagy vágykeltő formáiban.

Titkos Kert. Aki belép, a művészek belső útjának egy-egy állomásával kerül közeli kapcsolatba. Minden mű feltárulkozás. Minden mű esély, hogy általuk jobban és többet értsünk saját magunkból.

Kiállítók:
Bikácsi Daniela
Gáspár Annamária
Horváth Orsi
Kárándi Mónika
Kőszeghy Flóra
Yengabarian Mamikon
Mohamed Abou El Naga
Péterffy Ábel
Rabóczky Judit Rita
Szabó Ági
Turcsány Villő
Ludovic Thierez
Verebics Ági
Verebics Kati
       

 

Fotó: Nagy Mihály (HiddenboxStudio)

 

 
 

Copyright © Bálintinfo.hu