Egy év kihagyás után újra volt sváb bál.
2022.02.26. Egy év kihagyás után
ismét megrendezték a sváb bált. A rendező Törökbálinti Német Önkormányzat és
a Ein Herz Für Kinder Német Óvoda.
A kényszer kihagyás a pandémia
miatti helyzet volt ebben az esetben is. A Bálon csak azok vehettek részt,
akik rendelkeztek érvényes védettséget igazoló igazolvánnyal, amelyet a
bejáratnál két biztonsági személy ellenőrzött.

Szokásoknak megfelelően először a
konferanszié köszöntötte a vendégeket, majd ismertette a programot. Ezt
követően következett a magyar himnusz és a német himnusz eléneklése. Majd a
bál fővédnöke Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő beszéde hangzott el. A
rendezvényen részt vett Elek Sándor polgármester is, akivel az est folyamán
többször is összefutottam.

Sajnos a német nemzetiség a
napokban egy a magyarországi németekért nagyon sokat tett személyét
vesztette el, Rosa Mammel személyében, akinek a tiszteletére a vendégek egy perces
néma felállással adóztak.
A bált abszolút teltházzal rendezték, ami már csak a jótékonyság miatt is fontos. A bál bevételét a
Csupaszív azaz az "Ein Herz Für Kinder" óvodának a céljai megvalósítását
fogja szolgálni az alapítványukon keresztül. Az idei bálon rövid programmal
kezdődött a bál. Elmaradtak a nagysikerű fellépők, csak az ovis csoport
lépett fel, majd a szülőkkel közösen meglepetés táncot is láthattunk tőlük.
 |
Dr.
Aradszki András köszönti a vendégeket |
A talpalávalót a Platin Kapelle
játszotta nagy sikerrel, hiszen minden stílusban remekül játszanak. A
zenekar egyik védjegye, amikor a báli hangulat a tetőfokához közelít, akkor
a színpadot hátrahagyva a táncolók között zenélnek egy keveset. Az sem ritka, hogy az
asztalon játszanak. Így történt ez most is ahogy a képeken látható. A
jókedvet minél hamarabb elérjék a bálozók a Sváb Borház ingyenesen
csapolható finom fehér és vörös borával járult hozzá.

A tombola most már hagyományosan
úgy zajlott, hogy a nyeremények amelyek az erre kijelölt asztalon kerültek
elhelyezésre kaptak egy sorszámot, amely sorszámot a tombola szelvények
tartalmaztak, a nyertes azt a nyereményt vehette magához az egyik szünetben,
amelyiket a szelvényével igazolni tudott, ebben persze a szervezők
segítségre voltak. Így sikerült éppen lefotóznom Elek Sándor polgármestert,
amint éppen átvette nyereményét. Egy nagyon jó hangulatú bálon vettem részt,
ami Törökbálint egyik legismertebb bálja messze földön. A fotóalbumban
található képek árulkodnak igazán a hangulatról.
/Hopka László/
|
 |
Baráti társaság. |
 |
Az óvodások műsor közben. |
 |
Elek Sándor átvette tombola nyereményét. |
 |
A
táncparketten. |
 |
|
|
Támogatók
voltak: |
Törökbálint
Város Önkormányzata. |
Munkácsy Mihály
Művelődési Ház. |
Csupaszív Német
Óvoda, |
Szabó Csaba (Sváb
Borház) |
|
|
Fotó: Hopka László |
|