
Előző héten
történt
A Budaörsi
Rendőrkapitányság illetékességi területén 2015. január
26. és 2015. február 1. közötti időben 8 közúti
közlekedési baleset történt, melyekből 4 esetben anyagi
kár keletkezett, 3 balesetben pedig három személy – az
elsődleges orvosi vélemény alapján - könnyű sérülést
szenvedett. További 1 balesetben egy személy súlyos
sérüléseket szenvedett. A budaörsi nyomozók és vizsgálók
13 bűnügyben tettek vádemelési javaslatot az illetékes
ügyészség felé, továbbá 3 esetben kezdeményezték a
gyanúsítottak bíróság elé állítását.
Külföldön vásárolt autóra helyezte fel az ideiglenes
rendszámot
A pilisvörösvári rendőrök egy 53 éves helyi férfit
fogtak el.
A Budaörsi
Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást egyedi
azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének
megalapozott gyanúja miatt K. Lajos 53 éves pilisvörösvári
lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló
adatok szerint a gyanúsított 2015. január 27-én 9 óra körüli
időben Pilisvörösvár belterületén az általa vezetett és a
tulajdonát képező személygépjárművel úgy vett részt a közúti
közlekedésben, hogy az eredetileg rendszám nélküli járműre
jogosulatlanul egy ideiglenes rendszámot helyezett fel.
A pilisvörösvári rendőrök
ellenőrzés alá vonták az 53 éves helyi férfit, aki a
gépjárművel egy autószerelő műhelynél állt meg.
A járőrök K. Lajost a helyszínen
elfogták, majd a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították,
ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
A további eljárást ellene –
szabadlábon hagyása mellett – a Budaörsi
Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.
Dulakodtak, majd egy autót is megrongáltak
A budaörsi rendőrök egy helyi testvérpárt fogtak el.
A Budaörsi
Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást
garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt
G. László 41 éves és G. József 44 éves budaörsi lakosok
ellen.
A jelenleg
rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak – eddig
ismeretlen – harmadik társukkal együtt 2015.
január 27-én 22 óra 30 perc körüli időben Budaörsön, az
utcán előzetes szóváltást követően dulakodni kezdtek
egymással, majd eközben egy ott parkoló, lezárt állapotban
lévő gépkocsi hátsó szélvédőjét betörték és a helyszínről
távoztak.
A rendőröket állampolgárok
értesítették.
Az adatok beszerzését követően a
budaörsi rendőrök G. Lászlót és G. Józsefet – fél órán belül
– otthonukban elfogták és a Budaörsi Rendőrkapitányságra
előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki
mindkettőjüket. A verekedésben résztvevő harmadik társuk
azonosítása folyamatban van.
A büntetőeljárást ellenük –
szabadlábon hagyásuk mellett – a Budaörsi
Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.
Sportruházatot loptak
A törökbálinti járőrök két fiatal nőt
fogtak el.
A Budaörsi Rendőrkapitányság
Bűnügyi Osztálya indított eljárást lopás bűntett
elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. Brigitta 24 éves
és K. Zsanett 23 éves budapesti lakosok ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló
adatok szerint a gyanúsítottak 2015. január 29-én 15 óra
körüli időben egy biatorbágyi bevásárlóközpont egyik
sportüzletében különféle ruházati cikkeket vettek magukhoz,
melyekkel a próbafülkébe mentek és ott az áruvédelmi eszközt
fogóval, valamint egyéb kézi szerszámokkal eltávolították a
ruhákról. Az eltulajdonítani kívánt termékeket a ruházatukba
rejtették és azokkal fizetés nélkül távoztak az üzletből.
Ezt követően átmentek egy másik
sportcikkeket árusító üzletbe, ahol szintén magukhoz vettek
különböző ruhadarabokat, melyekről a próbafülkében
ismételten eltávolították az áruvédelmi eszközöket. A
gyanúsítottak ebből az üzletből is fizetés nélkül kívántak
távozni, azonban a bűncselekményüket a dolgozók észlelték és
a rendőrség kiérkezéséig feltartóztatták őket.
S. Brigittát és K. Zsanettet a
törökbálinti rendőrök a helyszínen elfogták, majd a Budaörsi
Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók
gyanúsítottként hallgatták ki mindkettőjüket.
A büntetőeljárást ellenük –
szabadlábon hagyásuk mellett – a Budaörsi
Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.
Digitális készülékeket készült lopni
A rendőrök egy 29 éves budapesti
férfit fogtak el, aki egy budaörsi bevásárlóközpontban
digitális készülékeket kísérelt meg eltulajdonítani.
A Budaörsi
Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást lopás
vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R.
Zsolt 29 éves budapesti lakos ellen.
A jelenleg
rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított
2015. január 30-án 1 óra körüli
időben az egyik budaörsi bevásárlóközpontban magához vett
egy GPS készüléket, valamint egy fényképezőgépet. A 29 éves
férfi a termékekről eltávolította az áruvédelmi eszközt, de
feltehetően észrevette, hogy bűncselekményét az áruház
alkalmazottai észlelték, ezért a digitális eszközöket egy
polcra tette. Ezt követően megpróbált távozni az üzletből,
de a biztonsági szolgálat munkatársai feltartóztatták.
R. Zsoltot a budaörsi rendőrök a
helyszínen elfogták, majd a Budaörsi Rendőrkapitányságra
előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták
ki.
A további eljárást ellene –
szabadlábon hagyása mellett – a Budaörsi
Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.
Illegálisan vágták ki a fákat
A biatorbágyi rendőrök két
helyi férfit fogtak el, akik az engedély nélkül kivágott
fával tüzelni szerettek volna.
A Budaörsi Rendőrkapitányság
Bűnügyi Osztálya indított eljárást lopás vétség
elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Tamás 60 éves és
K. Gyula 37 éves biatorbágyi lakosok ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló
adatok szerint a gyanúsítottak 2015. január 30-án 9 óra
körüli időben Biatorbágy egyik erdős területén engedély
nélkül több fát kivágtak.
A két férfi nem tudta felmutatni
a szükséges papírokat, a fákat jogellenesen vágták ki. K.
Gyulát és társát a biatorbágyi körzeti megbízottak elfogták,
majd a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a
nyomozók mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki.
A további eljárást ellenük –
szabadlábon hagyásuk mellett – a Budaörsi
Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.
Hamis, lejárt vezetői
engedéllyel igazolta magát
A pilisvörösvári rendőrök egy
54 éves férfit fogtak el.
A Budaörsi Rendőrkapitányság
Bűnügyi Osztálya indított eljárást közokirat-hamisítás
bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. Gábor 54
éves budapesti lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló
adatok szerint a gyanúsított 2015. január 30-án 11 óra 50
perc körüli időben Solymáron közlekedett
személygépkocsijával, mikor a pilisvörösvári rendőrök közúti
ellenőrzés során igazoltatták.
Az 54 éves férfi a vezetési
jogosultságának igazolására egy szlovák vezetői engedélyt
adott át a rendőröknek, mely vezetői engedély – a beszerzett
információk alapján – 2006-ban selejtezésre került, valamint
másik személy nevére volt kiállítva.
S. Gábort a
pilisvörösvári rendőrök a helyszínen elfogták, majd a
Pilisvörösvári Rendőrőrse állították elő, ahol a nyomozók
gyanúsítottként hallgatták ki.
A
büntetőeljárást ellene – szabadlábon hagyása mellett – a
Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja
le.
Főzni és pihenni szeretett
volna
A törökbálinti rendőrök egy 25
férfit fogtak el.
A Budaörsi Rendőrkapitányság
Bűnügyi Osztálya indított eljárást magánlaksértés vétség
elkövetésének megalapozott gyanúja miatt N. Attila 25 éves
férfi ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló
adatok szerint a gyanúsított 2015. február 1-jén 12 óra
körüli időben egy törökbálinti hétvégi házba - a tulajdonos
tudta és engedélye nélkül - a konyhaablak befeszítésével
bement és ott főzni kezdett. A cselekmény elkövetése közben
az ingatlan tulajdonosa megzavarta.
N. Attilát a törökbálinti
rendőrök a helyszínen elfogták, majd a Budaörsi
Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók
gyanúsítottként hallgatták ki.
A
büntetőeljárást ellene – szabadlábon hagyása mellett – a
Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja
le.
|