|
Igazgató
választása a Munkácsy Mihály Művelődési Háznak.
Kedves Olvasó!
Harmadik
alkalommal sem sikerült megválasztani a Munkácsy Mihály Művelődési Ház
igazgatóját. A testület négy pályázót hallgatott meg előző, második ülésén.
Kovács Ferenc, Papp Edit, Szabó Éva (jelenlegi igazgató és Tóthné Fajtha
Anita adott be pályázatot a pozíció megszerzésére. Papp Editet kizárta a testület, mert nem tudta igazolni
a szükséges ötéves szakmai gyakorlatot. A szavazáson a testület egy
pályázatot sem szavazott meg minősített többséggel.
Ezért Turai István
polgármester június 24. -re rendkívüli testületi ülést hívott össze, hogy a
pályázatokat még egyszer megtárgyalják. A rendkívüli ülésen Palkóné Szabó
Gabriella kért szót és Szabó Éva munkásságát méltatta, majd értetlenségének
adott hangot a kialakult helyzet miatt, majd kifejtette álláspontját. Ehhez csatlakozott Rothauszky
Györgyné felszólalásában, kifejezve egyetértését. Az immár harmadik szavazás
sem hozott eredményt, így nem maradt más lehetőség mint a jelenlegi
igazgatónak a mandátumát egy évvel meghosszabbították.
A videó összeállítás a
maratoni rövidségű ülés összefoglalója kérem tekintsék meg.
/ Hopka László
|