|
Kedves Olvasó!
Csuka Attila
alpolgármester
az 3-as körzet képviselője az idén másodszor állított Karácsonyfát a
körzete két helyszínén. Az egyik a Szabadházi hegy nemrég átadott új
útjának
a végén található körforgalomnál, a másik helyszín a Dióskertben
volt. Az időjárás ezen a napon nem volt az esemény támogatója,
hiszen a Szabadházi hegyen az időjárási körülmények, a nagy
szél és a mínusz 10 fok, illetve a hófúvásról nem is beszélve, ami
már-már kritikus volt. Nem ez volt a legfőbb álmunk erre a napra azt hiszem.
Mind
két helyszínen dacolva az időjárás viszontagságaival, szép számmal
eljöttek az eseményre. A szabadházi hegyen kilátogatott Havasi
Balázs zongoraművész is.
Ha valamikor jól
esett a forralt bor, akkor ezen a napon különösen örült mindenki
ennek a kis kedvességnek, amiről Megyaszainé Mammel Magdaléna
gondoskodott mindkét helyszínen.
A Szabadházi Hegy
Egyesület erre a napra időzítette az egyesület tagjainak az éves
munkájának az elismerését. amelyen a jó szavakon kívül, kis
ajándékkal is kedveskedtek a tagoknak. Az eseményen részt vett a
nemrég alakult Szabadházi Hegyőrség is. Csuka
Attila elmondta, hogy
a faállítással hagyományt kíván teremteni a körzetben, azért, hogy a
karácsonyi hangulatot ne csak a falak között érezzék át az emberek,
hanem, amikor a fa előtt elhaladnak, akkor egy kicsit egymásra is
gondoljanak.
/ Hopka
László /

|

|