Főoldal Mesterkereső Telefonszámok Apróhirdetés Szolgáltatók Információk Kapcsolat

 

 

Hagyományos húsvéti locsolás.

Kedves Olvasó!

A Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport gondolt egyet és a régi emlékekből táplálkozva szervezték meg önként jelentkezőkkel ezt a régi vidéki  hagyományt,  olyan módon ahogyan őseink tehették ebben az időben.

A férfiak és fiúk reggel indultak útnak, hogy a kiválasztott lányos házaknál a régi népszokásnak megfelelően a locsolást végrehajtsák. Ezért serényen hintóra szálltak és nyolc óra tájékán meg is érkeztek az első címre, az Akácos utcába. Természetesen a hintó hangos zene kíséretével haladt előre, és nagyot csodálkozott, aki meglátta a társaságot a hintón. A legények miután a hintó megállt hamar tennivalójuk akadt, meg kellett tankolniuk az edénykészletüket, amivel a locsolást végrehajtják. Eközben a lányok felsorakoztak a ház kapuja előtt. Kis vártatva a legények hangos verselésbe kezdtek, amit a lányok kíváncsi tekintettel hallgattak meg.

Megnézem a fotóalbumot !

 Emlékszem a vers végén elhangzott kérdésre; "szabad-e locsolni", de a válaszra már nem maradt idő a lányok részéről, mert az edényekből az összes víz, mint egy cunami egyszerre indult feléjük, és mondjuk is ki, szépen be is takarta a lányokat a víz. Folyt a víz ruhákon, hajakon és még a dekoltázson is. Kísérte is nagy sikongás és nevetés a folyamatot, de mivel a locsolók igen jól bántak a szavakkal, ennek a ceremóniának az lett a vége, hogy a legény sereget be invitálták a házba és minden jóval kínálták őket. De mielőtt bementek volna a kapu előtt elkapták a lányokat és népzenére fordultak velük néhányat. Kevés pálinka és étel elfogyasztása után a legények hintóra szálltak és gyorsan el siettek a következő helyszínre a Kinizsi utcába. 

A hintó megérkezése után itt is, mint ahogy a Dózsa György utcai helyszínnél, hasonló képpen zajlott le a locsolás. A locsolók itt is bevégezték a feladatot a lányok hasonlóképpen tűrték, majd jókedvvel vidáman nekiláttak a felkínált ételek elfogyasztásának. A Dózsa György utcában kisebb nézőserege is kialakult a ceremóniának, akiket szintén vendégül láttak. Az idő előre szaladt, úgy hogy már csak a fő helyszín volt hátra a falumúzeum előtti bemutató, ahol az időre már többen gyűltek össze. A lányok itt is megkapták a nyakukba való tiszta vizet, majd a múzeum udvarán folytatódott az összesereglett  nézők és szereplők megvendégelése. Így zajlott le a 2014-es locsolás a négy helyszínen. A fotók  elárulják az esemény hangulatát, amit az albumban tekinthet meg. A készített video anyagunkat elkészülte után csatornánkon tekinthetik majd meg, illetve ide az oldalba is be illesztem.

/ Hopka László /

 

Fotó: Hopka László

 
 

Copyright © Bálintinfo.hu