|
|
A Cantabile kórus esete Vencelkével
avagy
beszámoló a XIX. Prágai Adventi Versenyről
Kedves Olvasó!
A Cantabile
Kórus ismét eljuttatta hozzám a beszámolóját, amely ezúttal a
Prágai versenyükről szól, amit szívesen teszünk közzé. A versenyen
elért eredményükhöz gratulálunk!

Versenyre
utazni egy kórusnak mindig hatalmas izgalom. Izgalom a karnagynak,
mindent megtanított-e megfelelően, jól összeállította-e a műsort,
lelket önteni a kórusba vagy épp fordítva, elkapni a kevésbé aktívak
frakkját. Izgalom a kórusnak, tudunk-e annyit, milyen lesz a zsüri,
milyen színvonalú lesz a többi kórus produkciója. Végül izgalom a
kórus vezetőségének, megszervezni, hogy mindenkinek jó legyen. Ez
utóbbi lehetetlen, de mindig próbálkozunk. És hatalmas várakozás,
mert természetesen jó, sőt nagyon jó eredményt szeretnénk elérni.
Sikerült!
Örömmel írhatom, hogy egy nagyon jól szervezett, igen magas
színvonalú nemzetközi versenyen vehettünk részt, ahol ezüst
minősítést szereztünk. 54 kórussal vetettük össze tudásunkat s külön
büszkeség, hogy az összesített versenyt is egy magyar kórus nyerte.
Szerencsések
voltunk, mert a sorsoláskor a verseny elejére kerültünk, így a
verseny- és a templomi koncert után volt időnk városnézésre is.
Számunkra
Prága nevezetességeinek megtekintése egy főnyereménnyel párosult,
idegenvezetőnk személyében. Olyan ízesen törte a magyar nyelvet
illetve keverte a rokon értelmű szavakat, hogy a derültségtől alig
tudtunk a lényegre figyelni, pedig tudása is megért minden
figyelmet. Ezt fokozta mesélőkészsége, amely vetekedett bármely népi
mesemondóéval. Így ismerkedtünk meg Vencelkével (Szent Vencel), akit
azért becéznek mert szeretnek, a „zacskós” metróval (zacskó=alagút),
s kapott új becenevet társunk (Motyó-ból Motykos).
Megnéztünk mindent, ami belefért az időnkbe, lefényképeztük amit
lehetett, megérintettük Nepomuki Szent János fényesre koptatott
domborművét, és kívántunk is hozzá, amint illik. Láthattuk Prágát
adventi öltözékében, rácsodálkozhattunk a város és lakóinak
nyugalmára, emberléptékűbb, kevéssé zsúfolt utcáira, forgalmára.
Nagyon
jó eredmény értünk el, remekül éreztük magunkat. Talán mégis megérte
a lehetetlent megszervezni??
/
Bolyosné Kelemen Zsuzsa /

 |
|