Főoldal Mesterkereső Telefonszámok Apróhirdetés Szolgáltatók Információk Kapcsolat

 

 

Augusztus 20. Koszorúzás és az új kenyér szentelése.

 

Kedves Olvasó !

Zimándy Ignác több mint száz évvel ezelőtt alapítványt hozott létre, azzal a céllal, hogy az általa emelt Szent István Szobor előtt, Szent István napján " alkalmi szent beszéd tartassék "

Elsőként Bohn István esperes plébános tartotta meg Szent István napi emlékező beszédét Zimándy Ignác, községünk egykori plébánosára emlékezve.

Ezután a hagyományok szerint koszrút helyezett el Törökbálint Város Önkormányzata, Német Kisebbségi Önkormányzat, Római Katolikus Egyházközség, Nagytárkány  Önkormányzata, Székelyderzs Önkormányzata, FIDESZ Magyar Polgári Szövetség, Kereszténydemokrata Néppárt, Magyar Szocialista Párt, Zimándy Ignác Ált. és Bálint Márton Ált. és Középiskola, Törökbálinti bölcsőde és óvodák, Munkácsy Mihály Művelődési Ház, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Erdélyi Magyarok Törökbálinti Egyesülete, Független Platform Egyesület, Munkácsy Mihály Nyugdíjas Klub, Sváb Egyesület és Hagyományőrző Svábkórus, Törökbálinti Városszépítő Egyesület, Törökbálinti Mozgáskorlátozottak Egyesülete.

A koszorúzás megtörténte után a Törökbálinti Kamara Kórus előadta, Kodály Zoltán: Ének Szent Istvánhoz és Bárdos Lajos: Este van már című dalokat.

Bon István esperes plébános megszentelte,  Szaszák Imre lelkész pedig megáldotta az új kenyeret.

Turai Istvánné polgármesterné asszony, Palkóné Szabó Gabriella, Pénzes Éva és Rothauszky Györgyné képviselő asszonyok felszeletelték az új kenyeret és a Nyugdíjas Klub tagjai körbe kínálták a rendezvény résztvevői között. A rendezvény a Szózat eléneklésével zárult.

 

Törökbálint Város Önkormányzata

Bohn István esperes plébános

 
  Magyasszainé Mammel Magdalena, Hutsneider Anna Nagy József, Ellinger Gyula Nagytárkány Kopasz József polgármester, Magyaros Imre  
  Székelyderzs, Zoltáni Csaba, Zoltáni Hajnal Csuka Attila, Elek Sándor, Györfi László Metzger Sándor, Sverteczky Ferenc  
  Fűrész János, Kis István, Keller László Ásó Csabáné, Csokonáné Vizkeleti Ildikó, Szabados Zoltán Vokány Erika,  Fábik István  
  Somogyi István, Gyurasits Tamás, Skorván Zsolt Loschinger Lászlóné, Páczi Sándorné, Pintér Józsefné Boróki Sándor, Német Antalné  
  Szalcinger József, Wöbling Antal, Wöbling Márta, Marton Gyula Murányi Béláné, Cseke Jánosné, Murányi György  
  Az új kenyér Törökbálinti Kamara Kórus Kenyér szeletelés  
  Kenyér szeletelés A Nyugdíjas Klub kínálja az új kenyeret

Fotó: Hopka László

 

 

 

 
 

Copyright © Bálintinfo.hu