Főoldal Mesterkereső Telefonszámok Apróhirdetés Szolgáltatók Információk Kapcsolat

 
 

20. Kerekdomb futás.

Kedves Olvasó!

Az idei évben nagyon sok kerek évfordulós jubileumi esemény volt Törökbálinton, ezen események közé sorolhatjuk a Kerekdomb Egyesület szervezésében immáron 20. alkalommal megrendezett Kerekdomb futást. Azt most már biztosan kijelenthetem, hogy ezen a napon az időjárás abszolút rendben volt. Nem volt ez ilyen biztos a hét elején, hiszen napokig tartó esőzés előzte meg a versenynapot. A versenyt Fernengel András az egyesület vezetője vezényelte. A verseny indulása most feljebb került a polgármesteri hivataltól egészen a Dózsa György utca sarkáig, innen vágtak neki a korosztályoknak meghatározott távoknak.

Megnézem a fotóalbumot !

A rendezvényt meglátogatta Elek Sándor polgármester, aki az óvodások befutását követően néhány szavas köszöntőjével a versenyt megnyitotta. Fernengel András meglepetésekről beszélt a verseny előtt, amelyben megemlítette, hogy nagyon sok ajándék kerül átadásra a nyertesek között. Az eddigi 1 kerékpár helyett, most 5 db. kerékpár kerül átadásra a támogatók jóvoltából. Illetve mindenki aki indult a versenyen egy emlék érmet és egy pólót kap ajándékba. Információim szerint a versenyen több mint 800 regisztrált induló vett részt. A vándorserleg birtokosa az  idén a Zimándy Ignác általános iskola lett. Amit az az iskola nyer el amelynek tanulóiból többen vesznek részt a futáson. A futóverseny egy jó rendezvény, nem utolsó sorban település marketing szempontjából sem elhanyagolható.

 

Fotó: Hopka László

 
 

Copyright © Bálintinfo.hu