Főoldal Mesterkereső Telefonszámok Apróhirdetés Szolgáltatók Információk Kapcsolat

 

 

 

Előző héten történt

A Budaörsi Rendőrkapitányság illetékességi területén 2014. június 2. és június 8. közötti időben 3 közúti közlekedési baleset történt, melyből 2 esetben anyagi kár keletkezett, 1 balesetben súlyos sérülést szenvedett az érintett személy. A budaörsi nyomozók és vizsgálók 16 bűnügyben tettek vádemelési javaslatot az illetékes ügyészségen, továbbá 2 esetben kezdeményezték a gyanúsítottak bíróság elé állítását.

Konzulátusi dolgozónak adta ki magát

A pilisvörösvári rendőrök elfogták azt a férfit, aki hamis papírokkal igazolta magát.

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. András 35 éves budapesti lakos ellen.

A gyanúsítottat 2014. június 2-án 21 óra 50 perckor Solymáron a rendőrök intézkedés alá vonták.

A férfi a rendőri ellenőrzés során a saját fényképével ellátott, az adataira kiállított konzulátus feliratú okmánnyal igazolta magát és azt állította, hogy diplomata. A járőrök azonban megállapították, hogy az adott országnak Magyarországon nincs konzulátusa és az átadott okmány hamis.

A gyanúsított ruházatának átvizsgálásakor a rendőrök találtak egy- feltehetően- hamis olasz vezetői engedélyt is.

K. Andrást a pilisvörösvári rendőrök a helyszínen elfogták és a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A büntetőeljárást ellene– szabadlábon hagyása mellett– a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

 

Leköpte a buszsofőrt

A rendőrök egy 19 éves férfit fogtak el.

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Cs. Norbert 19 éves solymári lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. június 3-án 8 óra 15 perc körüli időben Solymáron felszállt egy,- a Hűvösvölgy és Solymár, Templom tér között közlekedő- buszra. A járművet vezető sofőr felhívta a 19 éves férfi figyelmét, hogy a felmutatott bérletére írja rá a személyi igazolvány számát. A sértett egy tollat is adott Cs. Norbertnek, aki a kérést figyelmen kívül hagyta, leült a buszon és arrogánsan válaszolt. Az utas és a sofőr között ekkor szóváltás alakult ki, majd a 19 éves férfi a tollal megdobta a sofőrt, megfenyegette és közelről arcon köpte.

A fiatal férfit a piliscsabai körzeti megbízott- a bejelentést követően- egy solymári buszmegállóban elfogta és a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállította, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A további eljárást ellene– szabadlábon hagyása mellett- a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

 

Leütött egy férfit

A 34 éves gyanúsított Biatorbágyon, az utcán bántalmazta a sértettet.

 

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt F. Ferenc 34 éves Biatorbágyi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. június 3-án 18 óra 30 perc körüli időben Biatorbágyon, az utcán- előzetes szóváltást követően- tettleg bántalmazott egy férfit. A 34 éves férfi ököllel arcon ütötte a sértettet, aki az ütés erejétől a földre esett, beverte a fejét és ennek következtében megsérült. F. Ferenc a bántalmazást követően autóval távozott a helyszínről.

A helyi férfit a rendőrök még a bűncselekmény napján otthonában elfogták és a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A további eljárást ellene – szabadlábon hagyása mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

 

Idős asszonyra támadt

Becsöngetett, kővel dobálózott, majd egy családi ház egyik tulajdonosára támadt

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt F. Krisztián 26 éves pilisszentiváni lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. június 8-án 4 óra 30 perc és 5 óra közötti időben egy pilisszentiváni családi házba becsöngetett, a tulajdonossal szóváltásba keveredett, majd az úttest mellett található köveket felszedte és azokkal a családi ház redőnyeit, illetve ablakait bedobta. Ezt követően berúgta az utcafronti kerítést és bement a telekre. A kezében lévő léccel az udvarra kilépő tulajdonost többször megütötte. Cselekményében a helyszínre érkező rendőrök fékezték meg. Az idős asszony az ütésektől 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

F. Krisztiánt a pilisvörösvári rendőrök a helyszínen elfogták, majd a Budaörsi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A büntetőeljárást ellene – szabadlábon hagyása mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

 

Bűnmegelőzési tanácsok

 

Nyaralók, hétvégi házak biztonsága

A nyári szabadságolások miatt a lakásokra, családi házakra, nyaralókra mind a természet, mind a betörők komoly kockázatot jelentenek. A viszonylag alacsony kockázat csábítja a rossz szándékkal közeledőket. A betörések ellen az előrelátás a leghatékonyabb fegyver, ezért fontos, hogy gondoskodjanak ingatlanuk megfelelő zárhatóságáról. Mivel a kockázatokat teljesen lehetetlen kizárni, ezért kössenek megfelelő biztosítást is.

Amennyiben mégis betörtek, vagy betörésre utaló jeleket fedeztek fel, úgy haladéktalanul értesítsék a rendőrséget az ingyenesen hívható 112-es hívószámon.

 

Figyelem! A betörés kockázata kellő előrelátással csökkenthető vagy elkerülhető!

Olvassa végig, és fontolja meg a tennivalókat a házban és annak környékén:

  • A komoly értéket képviselő ingóságot szállítsa el az épületből (műszaki cikkek, ruházati termékek, ebbe a kategóriába tartozó használati tárgyak).
  • Mindent zárjon el - kerti bútor, grillsütő - mert ezek a tárgyak az elkövetőt „bevonzzák”, illetve figyelmét felkeltik.
  • Erősítse meg a nyílászárók mechanikai védelmét, szereltessen pótzárat, ügyelve arra, hogy az ajtótok és pánt kellő szilárdságú legyen, az ajtó több ponton záródjon.
  • Legyen az ablakon - az emeleti szinten is - spaletta, vagy rács, lehetőleg a falazatba rögzítve.
  • Kerülje el, hogy a kertben vagy a melléképületben olyan használati tárgyak, kéziszerszámok maradjanak, melyeket az elkövető a behatoláshoz felhasználhat eszközként (létra, fúró, vasrúd).
  • Tartson rendet, a növényzetet vágja vissza, mert a sűrű sövény mögött a tettes megbújhat, vagy a falhoz hajló faágon felmászhat.
  • A külső falra szerelt, vagy kellően le nem zárt, villanyóra alkalmat teremt a betörőnek arra, hogy a házat áramtalanítva megbénítsa a beszerelt riasztót, annak akkumulátor töltését.
  • A távjelzésre képes riasztórendszer beépítése ajánlott, mely vagyonvédelmi vállalkozás távfelügyeleti központjában lévő diszpécsernek ad jelzést, és így időben megtörténik az intézkedés. A telepítésnél szakember segítségét vegye igénybe.
  • Hatásos lehet egy mozgásérzékelővel működtetett lámpa felszerelése, melynek felvillanó fénye megvilágítja a területet. A lámpatestet magasra szerelje, hogy ne tudják azt könnyen elérni és megrongálni.

A teljes biztonság elérése nem lehetséges, ne feledjük mindenféle zár csak késleltetheti a behatolást. Ellenben a bűnelkövetők általában oda törnek be, ahol ezt kisebb erőfeszítéssel megtehetik.

Fontos a tulajdonos bűnmegelőzést elősegítő hozzáállása is.

Kérjük vegye fel időben a kapcsolatot telekszomszédjaival és állapodjanak meg arról, hogy éber figyelemmel kísérik egymás ingatlanját. Amikor időnként megjelennek, és gyanús körülményt észlelnek, értesítsék a nyomozóhatóságot és egymást.

Amennyiben azt észleli, hogy betörtek házába, ne menjen be, ne járja össze a nyomokat, azonnal értesítse a rendőrséget. Működjön közre a hatóság tagjaival, és adjon meg minden szükséges információt részükre!

 

 

 

 

 

 

 
 

Copyright © Bálintinfo.hu