Főoldal Mesterkereső Telefonszámok Apróhirdetés Szolgáltatók Információk Kapcsolat

 
   

Közmeghallgatás 2017

Kedves Olvasó!

Törökbálinton ismét közmeghallgatás lesz 2017.11.17. 18:00 órakor a Munkácsy Mihály Művelődési Házban. Amelyet hirdetményben tettek közzé.

A hirdetmény azt is tartalmazza, hogy kérdését ELŐRE felteheti a kozmeghallgatas@torokbalint.hu email címen. Természetesen a hirdetmény nem zárja ki a helyszíni kérdés feltevést sem!

 

 

Ilyen volt a 2016-os közmeghallgatás:

A tavalyi évben hasonló módon megtartott közmeghallgatást jól jellemezte az a tény, hogy az előre elküldött kérdések igen  jól tematizálták a rendezvény menetét, igen kevés időt engedve a jelenlévők kérdésfeltevésére emberi időben! A "beérkezett" kérdések már-már azt engedték bennem feltételezni, hogy azok egy része talán házon belül készülhetett, hiszen olyan semmit mondó témákról szóltak, éppen hogy csak az idő húzásra voltak alkalmasak, így elérve, hogy szépen lassan fogyjon a jelenlévők mennyisége. Bár minden kérdés előtt elhangoztak nevek, de ezt élő ember nem tudja ellenőrizni, hogy valósak-e vagy fiktív nevek lehettek. Így nekem hiteltelen és személytelen a közmeghallgatás ilyen módon történő megtartása, és inkább tűnik elbagatelizálásnak, mint komoly súlyú rendezvénynek. Természetesen ez a tény éppen a azokat szolgálja, akiknek felelősen el kell számolni a lakosság felé.

Az így megtartott közmeghallgatás unalmas felolvasó estet varázsolt a helyszínre. A jegyző asszony a beérkezett kérdést felolvasta papírból, amire a polgármester válaszolt papírból. Szó szerint vicc kategória, olyan volt az egész, mintha senki nem lenne képes az egyenesben szemtől szembe feltett kérdésekre válaszolni, mielőtt a választ valaki előtte nem láttamozta. Vagy azért, mert kínos a kérdés, vagy azért mert egyáltalán nincs képben. A képviselő testület jelenlévő tagjai ültek mint verebek a dróton és látható módon kerülték a szemkontaktust is a választókkal.

 A sok éven át megtartott közmeghallgatás, amit Turai István polgármester, illetve Keller László polgármester idejében tartottak klasszisokkal egyenesebb rendezvény volt, kérdések szemtől szembe.

Ha kabaré jelenetekre kíváncsi, kérem jelenjen meg! Ha kérdése van pláne ott a helye! Ne hagyjuk, hogy üres csak a törvény előírásai miatt tartsák meg, töltsük meg tartalommal a közmeghallgatást, biztos van Önnek is kérdése, lássunk tisztán. Tegye fel kérdését közvetlen a képviselőnknek ne csak a polgármesternek.

 

/Hopka László/

 

 

 

 

 

 

 
 

Copyright © Bálintinfo.hu