Jóakarat Kör Mikulása 2011.

Főoldal Mesterkereső Telefonszámok Apróhirdetés Szolgáltatók Információk Kapcsolat

 
Kedves Olvasó!

A Jóakarat Kör Télapója hagyományosan minden év Mikulás napján felkeres néhány intézményt és jó néhány családot, ahol szükség van a jótékonyságra. Bár az egyesület anyagi helyzete volt már jobb is, de azért az idén sem feledkeztek meg a gyerekekről. A Mikulás ellátogatott a Törökbálinti és a Diósdi Anyaotthonba és még jó néhány családhoz is bekopogtattak, mosolyt csalva ezzel, több mint negyven gyerkőc arcára. Az összeállított  csomagokért az egyesület ezúton is köszönetét fejezi ki Csuka Attila képviselőnek, a Szefi Bt. -nek, és a Kórházi Büfé üzemeltetőjének.

A folyamatos egyéni felajánlásoknak köszönhetően pedig egy-egy kis plüssfigura is új gazdára talált. A meglepetésből a felnőttek sem maradhattak ki,így a nap folyamán járt a Télapó az Önkormányzat dolgozóinál, és az épp szolgálatot teljesítő Rendőröknél is.

Decemberben a szokásos Karácsonyi csomagok összeállítása és kiosztása is sikeresen lezajlott. Az anyagi keretekhez mérten 100 csomagot töltöttek meg alapvető élelmiszerekkel. Azt tudjuk, hogy ennél sokkal több családot kellene támogatni, ezért kérjük, hogy aki teheti adója 1%-át a következő évben is ajánlja fel a Törökbálinti Jóakarat Kör Egyesületnek, így rajtuk keresztül a rászoruló családokat támogathatják.

/ Hopka László /

Fotó: Kis Krisztián.

 

 
 

Copyright ©  Bálintinfo.hu