Húsvét a tóparkban 2010.04.04.

Főoldal Mesterkereső Telefonszámok Apróhirdetés Szolgáltatók Információk Kapcsolat

 

Kedves Olvasó !

2010 április 4.-én, A TóPARK "Húsvét a TóPARKban" címmel első alkalommal látta vendégül Törökbálint lakosságát a szépen megépített tó-parti sétánynál. A rendezvény házigazdája a  TóPARK és a Városfejlesztő Zrt volt. A helyszín igazán kellemes, nagyon igényesen kialakított parkosított terület volt, közvetlenül a tó-partján.

A programok délelőtt tíz órakor kezdődtek és este hat óráig tartottak. A rendezvényre a viszonylag nagy szél ellenére kb. 2500 vendég látogatott ki. A szervezők jó néhány gyerekeknek szóló programmal  várták a vendégeket.  A bejáratot elhagyva mielőtt a sétányhoz értünk volna, a póni lovaglás és a lovas kocsikázás várta a gyerekeket. A gyerekek szinte egymásnak adták a "kilincset", a pacik folyamatosan járták a köröket. A sétányon elindulva száz méter séta után, egy több méter magas, szénából megformázott nyuszi köszöntötte a vendégeket, ahol többen fotókat készítettek. Tovább haladva egy hatalmas tojás került a szemünk elé, amely mellett senki nem ment el tétlenül, hiszen nagyon sokan aláírták, vagy különböző mintákat rajzoltak rá. A rendezvényre kilátogató Turai István polgármester úr is így tett, kézjegyével látta el a hatalmas tojást.  Ami a nap végére a sok bejegyzéstől, mintától igazi hímes tojássá alakult. Szinkulics Ágnes kézműves foglalkozása ezen a napon is sok gyerek alkotó kézségét próbára tette, a különböző húsvéthoz kötődő tárgy elkészítésével. Bár a szél  nehezítette a foglalkozást, többször lesöpörve az asztalokat, amin a remekműveket készítették. Ennek ellenére sokan, felnőttek és gyerekek neki láttak, hogy elkészítsék a saját hímes tojásukat.

A következő program, amely láthatóan hatalmas siker volt, az az állatsimogató volt, ahol a gyerekek, illetve a felnőttek is közvetlen közelről a ketrecükből kiengedett nyuszikat simizhették. Ezt a nyuszik nagy  nyugodtsággal tűrték, nem próbált meg elszökni egyik sem. A nyuszik különlegesek voltak, úgynevezett kos-orrú nyulak, amelynek a fülei nem felfelé, hanem lefelé konyulóak voltak, ezért a gyerekek szerintem sokkal jobban szerették őket. 

A rendezvényen egész napos íjász bemutatót tartott a TTC Íjász Szakosztálya. Folyamatosan foglalkoztak a gyerekekkel. A nagy pálya mellett egész nap gyakorolhattak a gyerekek. Az a kis íjász, aki jól lőtt, az a Nestlé jóvoltából még jutalmat is kapott. Ezért láttunk annyi gyereket boldogan, csomaggal a kezében. Az íjászokat meglátogatta Turai István polgármester és Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő jelölt is, és tájékozódtak az íjász sportról.

A délután egyik programja volt a tojás szépségverseny, amelyre a kézműves foglalkozáson készített kifestett tojással lehetett nevezni.  A sok nevező közül a zsűri az első három helyezettet díjazta. A Nestlé által felajánlott ajándékcsomagot  Turai István polgármester és Csenger-Zalán Zsolt adta át. A helyszínen büfé, vattacukor és cukorka árus is a rendelkezésére ált a nagyközönségnek. Volt aki futballozott vagy csak sétált egy nagyot. Voltak, akik kerékpárral érkeztek és többször végig mentek a sétányon. Azt hiszem mindenki jól érezte magát a jó levegőn, érdemes volt kilátogatni ezen a napon a Törökbálinti tóhoz. Kíváncsian várjuk a folytatást, és köszönjük a szervezőknek. Az eseményen készített fotók a fotóalbumban tekinthetők meg. / Hopka László /

 

Megnézem a fotóalbumot !

Óriás tojás közös festése.

Díj átadása a tojásfestőknek.

Közös fotó a tojásfestés díjazottjaival.

Nyuszi simizés...
Fotó: Hopka László

 

 
 

Copyright (c) Bálintinfo.hu Hopi-Flex Bt. 2007