Bük-Törökbálint Baráti Társaság bálja 2012

Főoldal Mesterkereső Telefonszámok Apróhirdetés Szolgáltatók Információk Kapcsolat

 

Kedves Olvasó!

Egy évvel ezelőtt alakult meg a Bük-Törökbálint Baráti Társaság. A társaság megalakulásának ötlete Haraszti Gyuláné Bogyi -ban merült fel, hiszen már komoly barátságok alakultak ki azon esztendők alatt, miként a két település a  testvérvárosi kapcsolatot, immár 10 évvel ezelőtt felvette.

Ezért úgy gondolták, hogy ezzel is egy kicsit szorosabbá teszik a testvérvárosi kapcsolatot. A baráti társaságnak 19 alapító tagja van, és mindkét településen vannak aktív tagok, jelenleg már 58-an.

A megalakulás a Munkácsy Mihály Művelődési Házban történt egy évvel ezelőtt. Ennek a méltó megünneplésére törekedtek, amikor megszervezték 2012 január 14. -re az első báljukat.

 

A bálra meghívták a két település polgármesterét is: Német Sándor (Bük), Turai István (Törökbálint). Német Sándor levélben fejezte ki sajnálatát, hogy nem tud részt venni a rendezvényen.

Turai István polgármester rövid beszédében köszöntötte a társaság tagjait és a megjelent vendégeket, ezt követően megnyitotta a bált. Majd Haraszti Bogyi a társaság elnöke következett, aki szintén köszöntötte a tagokat és a vendégeket, majd néhány szóban ismertette a társaság céljait, és röviden elmesélte a történetét.

Megnézem a fotóalbumot !

A bálnak két háziasszonya volt, Antal Zsófia és Bertalan Ivett.  A bálra hatalmas volt az érdeklődés, gyakorlatilag nem volt szabad ülőhely. Sok ismerős arccal találkoztam ezen a rendezvényen is. A zenét a Lantos-Kohárszki duó szolgáltatta, remek hangulatot teremtve a sok régi slágerrel.

A bál hangulata kimagaslóan jó volt megítélésem szerint. A bál programjában szerepelt a Napsugaras Ősz nyugdíjas tánccsoport gyertyafény keringője, illetve most debütált a Rózsafa Nótakör, amely 2010-ben alakult, tőlük nótacsokrot halhattunk, végül Lajtos Lajos citerán előadott műsora zárta a programokat a tombola előtt.

Bár a lebonyolításban felfedezhető volt néhány apró  hiba, de ezt betudhatjuk az első alkalom miatti gyakorlatlanságnak. Természetesen ebből a vendégek semmit nem érzékeltek. Összességében mindenki jól érezte magát, ami egy ilyen rendezvénynél a legfontosabb. A bálon készült pillanat képek az albumban találhatók. A 34 perces videó összefoglaló megtekintésével meggyőződhet a bál sikeréről.

/ Hopka László /

 
Fotó & videó: Hopka László

 

 
 

Copyright ©  Bálintinfo.hu